1950 óta a sport szolgálatában!

EXTRALIGA RÁJÁTSZÁS 5-8. HELYEZÉSÉRT

Pénzügyőr SE - Kecskeméti RC 1:3

2024. Április 4.

A hazai pálya előnyét a mérkőzés első szakaszában nem tudtuk kihasználni. Úgy tűnt csapatunk mentálisan az öltözőben maradt, ami sok ki nem kényszerített hibához vezetett.

Felüdülés volt a harmadik játszma mind a nézők mind a játékosok számára. A fiúk a két elvesztett szett után hősiesen talpra álltak és egy fantasztikus játszmában javítottak. Sajnos a negyedik játszmára már kissé elfáradtunk így nem tudtuk megszorongatni az ellenfelet. Amennyiben le tudjuk csökkenteni ezeket az apróbb hibákat akkor legközelebb nagyobb esélyünk lesz a győzelemre.

Edzői nyilatkozat:
Az első két játszmában sok pontot ajándékoztunk az ellenfélnek. A harmadik játszmától kezdtünk el bátran, felszabadultan játszani. Ma megmutattuk, hogy képesek vagyunk egy ilyen színvonalat is hozni. A meccs utolsó szakaszában, igaz kevesebbet hibáztunk, de így sem sikerült nyernünk. A legfájóbb dolog, hogy tehetséges fiatal játékosunk Székely Péter Trevisz, aki eddig kevés lehetőséghez jutott, most megmutatta mire képes, de a játék közben megsérült. A mérkőzésen a sérülés pillanatáig csapatunk legjobbja volt és innen is mielőbbi jobbulást kívánunk neki.

Szettek eredményei
20:25, 19:25, 25:17, 20:25

A következő mérkőzésünk Kecskeméten, 2024 április 7-én 19 órakor lesz. További részleteket a következő napokban osztunk meg veletek.
Hajrá Pénzügyőr

A lehető legjobb felhasználói élmény érdekében úgynevezett sütiket (cookie) használunk. Ön hozzájárul a sütikhez, ha továbbra is használja weboldalunkat. Adatkezelési tájékoztató Elfogadom