A Pénzügyőr Sportegyesület Vízisport Szakosztálya és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közösen – immáron tizenegyedik éve – nyári tábort szervezett 2025. június 23-a és július 18-a között a NAV dolgozók gyermekeinek. Idén négy hét tábort szerveztünk, és a budapesti táborainkra – az előző évekhez hasonlóan – azok a gyerekek jelentkeztek főként, akik első ízben voltak nálunk. A KEKI Oktatási Központjának megszűnése után új helyszínt kellett keresni a budapesti táborainknak, így azokat a Királyok útja 61-63. szám alatti Vízisport telepünkön szerveztük meg.
A tábor célja az volt, hogy a nyári szünidőben tartalmas elfoglaltságot és mozgással teli időtöltést biztosítson a gyerekeknek, környezettudatos szemléletre és magatartásra nevelje az ifjúságot, kialakítsa a gyerekek természet és víz iránti szeretetét, valamint megtanuljanak kenuzni, kajakozni, SUP-polni és sárkányhajózni.
A Királyok úti Vízisport Telepen a gyerekek az első turnusban csak napközben voltak a táborban. A második héten viszont egész héten velünk voltak a gyerekek, az éjszakát a füves területen felvert sátrakban töltötték. Ezt a két turnust a 10 és 14 év közötti gyerekek részére szerveztük, de az érdeklődőkre tekintettel ezt a korhatárt lefelé és felfelé is kicsit módosítani kellett.
A tábor során változatos programban vettek részt a gyerekek, az elméleti ismertetőket követően megtanultak kenuzni, kajakozni, SUP-polni és sárkányhajózni, a Duna legszebb részein eveztek, és persze minden nap jutott idő fürdésre, közös játékokra és ergométeres edzésekre. Ez utóbbi a gyerekek fizikai erejét, állóképességét és mozgás-koordinációját is jelentősen fejlesztette. A gyerekek rendkívül nagy érdeklődéssel jöttek a táborba, lelkesen vettek részt a foglalkozásokon, és erejüket, energiájukat nem kímélve mindent kipróbáltak. A „bentalvós” turnus az este tíz órás takarodóig még ennél is több lehetőséget biztosított.
A 3. és 4. turnus a nagyobb (14-18 éves), és már táborainkban képzettséget szerzett gyerekek számára indult. A 3. hét során egy 5 napos vízitúrán vehettek részt a gyerekek, mely során Budapestről Bajára, a Duna alsó szakaszán eveztünk le kenukkal. Idén ezen a héten részt vehettek azok a gyerekek is, akik már „kiöregedtek” a meghatározott korhatárból, így huszonéves régi táborozóink is velünk jöttek. Ezen a héten, a viharos idők egyike a vízparton ért minket, de egy erre a célra szolgáló ponyva alatt próbáltuk megvédeni a gyerekeket az esőtől. Ezen kívül kisebb esők is utolértek minket, de ez nem okozott különösebb gondot. A naponta leevezendő távolság ezeken a heteken kb. 35-45 fkm (5-6 óra) volt.
A 4. turnusban az ország egyik legtermészetesebb és legszebb „evezős-paradicsomában”, Baján és a Gemenci erdő környékén voltak a gyerekek, érintetlen állapotában megőrzött Duna szakaszon. Minden nap jelentős túrákat tettek a holtágakkal és mellékágakkal szabdalt területen. Megjegyzendő, hogy a Duna átlagosnál alacsonyabb vízállása miatt idén több volt a homokzátony, melyet a túrázók – köztük mi is – örömmel fogadtunk.
A vízitúra ilyen formája nagy szabadságot biztosít a gyerekeknek, ezzel egyidejűleg önállóságot tanultak, hiszen ezen a két héten részben magukról gondoskodtak, mely kitűnően sikerült. A helyes és megfelelő mértékű táplálásukat biztosítottuk, rengeteget játszottak és nevettek a gyerekek. A rendkívül magas és tartós nappali hőmérséklet ellenére minden gyerek nagyon ügyes volt, a napi távot mindenki könnyedén teljesítette.
A gyerekek tartalmas heteket töltöttek el nálunk, megismerkedtek az evezős sportok alapjaival, megtanulták tisztelni a vizet, és sok-sok élménnyel gazdagodtak. A négy hét táborunkban összesen 49 gyerek vett részt. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az áremelkedések miatt megemelkedett részvételi díj miatt néhány héten nem telt be a teljes létszámkeret. Nagyon sok gyerek – a tavalyi évhez hasonlóan – már most jelezte jövő évi részvételi szándékát, ami azt bizonyítja, hogy messzemenően elégedettek voltak a táborral, az ott szerzett ismeretekkel, élményekkel.
A Közép csoport alapszakaszának és rájátszásának legponterősebb, valamint legjobb védekezésű csapata.
– NB II Közép csoport bajnoka.
– A Final Four legfiatalabb csapata.
-Final Four 3. helyezett.
Úgy érezzük, Márió és a csapat méltóképpen zárta le a hosszú szezont. Persze, mindig van hova fejlődni — de az elmúlt közel egy évben 12 különböző játékos bebizonyította: jövőre is számolni kell velük !
Köszönjük minden szurkolónknak, aki hitt bennünk, és fantasztikus hangulatot teremtett meccsről meccsre!
Most jön a jól megérdemelt pihenés — de ne felejtsetek el továbbra is követni minket!
Edző értékelése: Mai meccsen már jobban látszott a két csapat közti különbség.
Az eredmény így is csalóka, mivel az eddig kevesebb percet kapók is lehetőséget kaptak megmutatni magukat.
Maradt bennem némi hiányérzet.
A győzelem megvan, ebből is tudunk tanulni.
Döntőbe jutottunk, ahol teljesen nyomás nélkül tudunk szerepelni.
23 éves átlagéletkorú csapattal jutottunk el idáig.
A mezőny csalóka volt, hisz a legtöbb csapatban voltak rutinos játékosok, akik korábban akár magasabb osztályban is szerepeltek.
Hol könnyebb, hol nehezebb mérkőzést vívtunk.
Tamás továbbra is sérült, így kapitányunk nélkül készülünk a döntőre is.
Bízom benne, hogy jövő héten minél több dolgot visszakapok azokból az elemekből, amiket szeptember óta gyakorolunk.
3 nap, 3 mérkőzés – a helyszín még kérdőjeles, illetve a másik 3 csapat kiléte is.
Ettől függetlenül továbbra is magunkkal kell foglalkoznunk, s egymásban bízva, felszabadultan kosarazni.
Hajrá, PSE!
Köszönjük a szurkolóinknak a támogatást !
Negyedek eredménye:
19-14
22-12
17-10
19-19
Holnap következik a keresztjáték második mérkőzése.
Tízpontos előnnyel várjuk a találkozót, de ez nem jelenti azt, hogy könnyű dolgunk lesz. Ellenfelünk a Tiszakécske, idegenben is megmutatta, hogy tud küzdeni, és partiban tud maradni.
Mindezt figyelembe véve szeretnénk bebizonyítani, hogy hazai pályán mi vagyunk az erősebbek, és magabiztos győzelemmel kivívni fő célunkat: a Final Four-ba jutást.
Várunk minden szurkolót a lelátóra, hogy együtt harcoljuk ki a sikert!
Edző értékelése: Nem tudtunk megfelelően felpörögni a mérkőzésre.
Borzasztóan játszottunk végig.
Nagyon alacsony színvonalú mérkőzés volt.
Gratulálok Milán és Olivér kiváló játékához!
Kedden jön a visszavágó.
Negyedek eredménye:
17-19
18-19
11-24
26:20
Holnap kezdetét veszi a keresztjáték a Tiszakécske ellen – idegenben lépünk pályára!
Fontos lenne már az első meccsen dominálni, hiszen ezzel nagy lépést tehetnénk a hazai mérkőzés könnyebbé tétele felé.
Szurkoljatok nekünk!
Edző értékelése: Gratulálok a győzelemhez!
Köszönjük a szurkolóinknak a szurkolást!
Mindenkinek boldog gyereknapot !
Negyedek eredménye:
16-19
10-20
17-19
14-14
Elérkeztünk a rájátszás utolsó fordulójához, ahol a MAFC lesz az ellenfelünk.
Az első mérkőzésen közel 40 pontos különbséggel nyertünk, bő rotációval.
Nagyon fontos, hogy most is győzelemmel zárjunk, hiszen ezzel a sikerrel biztosan a második helyen fejezzük be a rájátszást, így kedvező pozícióból várhatjuk a keresztbejátszást.
Márió és a srácok mindent meg fognak tenni azért, hogy győzelemmel búcsúzzunk ettől a mérkőzéstől.
Edző értékelése: Ma 2 játékosunk fegyelmi vétség miatt nem lépett pályára.
A kezdés jó volt, de utána jöttek az egyéni hibák, s tűzbe hoztuk a Honvédot. Sem támadásban, sem védekezésben nem tudunk az átlagosnál jobb szintet hozni, ami egy regnáló bajnok ellen nem elég.
Szeretném kiemelni Szabó Mátét, aki közel a teljes meccset kénytelen volt végigküzdeni a palánk alatt, s amíg bírta, közel nagyszerűen játszott.
A Honvéd oldalán pedig Márkus Balázst, aki sokadjára bizonyítja meccsen, hogy bőven megvan benne a potenciál.
Vasárnap élet-halál mérkőzésünk lesz a MAFC ellen ha nyerni tudunk, kiemeltként várjuk az elődöntős ellenfelünket.
Köszönjük a szurkolást!
Hajrá PSE!
Negyedek eredménye:
07-17
22-09
24-09
16-21
Holnap a Honvéd Ludovikához látogatunk.
Az első mérkőzésen mindössze három ponttal maradtunk alul ellenük, így a győzelem korántsem lehetetlen. Szurkoljatok nekünk !
Magyar Duna-szakasz (Dunakilititől Mohácsig) végigevezése
rekordjának megdöntése
Előzmények:
Honfitársunk, büszkeségünk, Rakonczay Gábor, többszörös óceán átevező, világrekorder, két évvel ezelőtt rekordidő alatt evezte végig egy kajakkal a Dunakilititől Mohácsig tartó 394 folyamkilométeres Duna-szakaszt. A távot 57 óra 48 perc alatt teljesítette, és ez számított az új, hivatalos rekordnak.
A Pénzügyőr Sportegyesület Vitorlás és Vízisport Szakosztályának tagja, Dr. Szalka János ny. ezredes, a vám- és pénzügyőrség nyomozó szolgálatának korábbi vezetője, számos maratoni és ultramaratoni kajakos verseny résztvevője és győztese, ennek az időeredménynek a megdöntésére készült, melynek részleteiről az alábbiakban adunk tájékoztatást.
Honnan jött az ötlet?
Egy éve szereztem arról tudomást, hogy hivatalos kajakozási időrekord született a Duna magyarországi szakaszán. Az ezzel kapcsolatos cikkeket és híradásokat elolvasva már akkor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ezt az időeredményt jó lenne megdönteni.
A Budapest-Baja Regatta a világ leghosszabb egynapos nyílt vízi versenye már 37 éves múltra tekint vissza, és Te tartod a távon kajakkal valaha evezett legjobb időt. Ez adhatott némi támpontot arra vonatkozóan, hogy megdönthető-e a korábbi hivatalos rekord?
Nos, mivel minden időeredmény megdönthető, és sok ilyen ultramaratoni versenyen vettem részt, számolva a korábbi rekorddal, a leevezendő távval és az ahhoz kapcsolódó körülményekkel, úgy tűnt, hogy megdönthető ez az időeredmény.
Hogyan készültél a sporteseményre?
Egy nyolc hetes fizikai felkészülés során közel 800 kilométert kajakoztam a Duna különféle szakaszain, és ergométeren eveztem 600 km-t. Ezen kívül barátaimmal, akik egy autóval kísérőim voltak az út során, végig utaztuk a folyó mentén az országot, és feltérképeztük azokat a helyszíneket, ahol pihenőt kell beiktatni.
Hogyan ütemezted az egyes távokat, és hogy tervezted az utat?
Az indulást mindenképpen napkeltére ütemeztem, ahonnan 30-40 kilométeres távok megtételével, kb. 10 perces pihenőkkel első nap éjszaka el kell érni Budapest déli részét. Itt terveztem egy pár órás alvást, majd a további szakaszok leevezése által másnap éjszakára, vagy a harmadik nap hajnalára a célba való megérkezést.
Hogyan sikerült a tervezett programot tartani?
Május 12-én napkeltekor vízre szálltam Dunakilitinél, ahonnal a tervezett szakaszok megtételével este 10 órára megérkeztem Budapest északi részére. A főváros déli részére már másnap hajnalban 1 óra körül érkeztem, ahol a tervezett pár órás alvásból csak 1 óra sikerült, és már hajnal négykor folytattam az utamat. Az alsó-Duna szakaszokat nagyjából a tervezett időben sikerült teljesíteni, és este nyolc órára értem Bajára. Innen az utolsó, Mohácsig tartó szakaszt már sötétben kellett végigevezni, és nem sokkal éjfél előtt értem el a célt.
Az úton több GPS alapú nyomkövető rendszert alkalmaztál, mely igazolja a hiteles időt. Mennyi volt a teljes futamidő Dunakilititől Mohácsig?
A május 12-i hajnali 05.05-ös induláshoz képest május 13-án 23.56-kor értem célba, így a teljes menetidő 42 óra 51 perc volt.
Ez 15 órával kevesebb, mint az előző hivatalos idő. Elégedett vagy az eredménnyel, és milyenek voltak az adott kétnapi körülmények?
Az időeredménnyel teljesen elégedett vagyok, bár sok körülmény nem kedvezett az út során. Mindkét nap nagy részén felhős, hűvös idő volt, hajnalban és éjszaka 4-5 fokok voltak. Az eső is több szakaszon eleredt, és a szembeszél is néhol szinte felére csökkentette a sebességemet. A Duna jelenlegi vízállása nagyon alacsony, messze az átlag alatt, mely szintén negatívan hat a hajó sebességére, de ezeket természetesen nem lehetett előre tervezni. Mindezek ellenére hatalmas élmény volt végigevezni a Dunán.
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani azon barátaimnak, akik a két nap során autóval végigkísértek az utamon, velem együtt keltek és feküdtek hajnalban, vártak a kijelölt helyszíneken, szállították a tartalék hajót, evezőt, enni és innivalót, száraz ruhát.
A magam és a Pénzügyőr Sportegyesület nevében is gratulálok az eredményhez, és további sok sikert kívánok!
Herczog Péter
Pénzügyőr Sportegyesület
ügyvezető
Edző értékelése: Gratulálok a győzelemhez!
Ma a zóna volt a megoldás.
Többen elő tudtak lépni, s ha kijavítjuk a fiatalosságból adódó amatőr hibákat,
bármit elérhetünk együtt.
Szeretnék gratulálni Boros Zoltánnak és tanítványainak, akik szintén nagy győzelmet arattak.
Köszönjük a szurkolóinknak a szurkolást!
Negyedek eredménye:
22-23
15-14
18-12
20-19
Elérkeztünk a 10. fordulóhoz, és hazai pályán fogadjuk a KKS együttesét.
Az idegenbeli mérkőzést egy ponttal nyertük meg Horváth Ádám győztes kosarának köszönhetően. Akkor végig gyenge mezőnymutatóval játszottunk, reméljük, ez pénteken nem ismétlődik meg, és ezúttal nem egy labdás mérkőzésen dől el a győzelem.
Márió és a csapat egész héten keményen készül, és pénteken a győzelem ünneplése a cél.
Várunk minden szurkolót a lelátóra, hogy együtt harcoljuk ki a sikert!
Edző értékelése: Felháborító!
Az NB2 legfontosabb összecsapása, és ilyen játékvezetést kell kapnunk?
Szomorú a szövetség ezen fajta hozzáállása, hogy nem veszik figyelembe, mekkora is a tét.
Hazai pályán, ekkora ellenszélben egy fiatal csapat nem tud 40 percet kosárlabdázni.
Felháborító, hogy ez megtörténhet 2025-ben.
Ajánlatom mindenkinek: nézze vissza az alábbi linken a mérkőzést, és foglaljon állást a maga módja szerint!
Ha van bármilyen számonkérhetőség a játékvezetéssel szemben, akkor ezt a meccset ki kell vizsgálni.
Ha a szabályzat megengedi, hogy lehet külföldi játékos, akkor miért nem kezelik egyenrangúan?
Sokasodnak azok a mérkőzések, amikor ellene bármit megtehetnek a védők.
A mai fiatalok igazságérzete hatalmas.
Egy teljes mérkőzésen nem elvárható, hogy ekkora ellenszélben koncentráltan és jól játszanak.
Ha nincs siker, sportot váltanak.
Negyedek eredménye:
18-14
15-13
15-20
18-22
Pénteken hazai pályán fogadjuk a tavalyi NB II-es bajnokot, a Honvéd Ludovikát.
A vendégek keretében több rutinos játékos is szerepel, így izgalmas és kemény mérkőzésre számítunk.
Ez egy kiemelten fontos találkozó lesz számunkra – egy győzelemmel nagy lépést tehetnénk a negyeddöntőbe jutás felé.
Gyertek el, szurkoljatok nekünk! Minden támogatás számít!
A XIV. FEDETTPÁLYÁS NYÍLT SZENIOR ÚSZÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁGON a PSE úszói újra bizonyították felkészültségüket, melyet a következő eredmények tanúsítanak:
A versenyen több, mint 370 induló vett részt, mely 46 sportegyesület úszóiból tevődött össze. A lebonyolítás újból profi módon került végrehajtásra, a verseny egyben kvalifikációs verseny is volt az idén megrendezésre kerülő Szingapúri világbajnokságra.
Tagunk, Leposa Mián 50m és 100m mellúszásban új Országos Csúcsot úszott, melyekhez szívből gratulálunk.
A csapat az alábbi eredményeket érte el:
12 db Aranyérmet,
4 db ezüstérmet,
1 db bronzérmet szereztünk
A nevezett 46 egyesületek közül az éremtáblázat 14. helyén végzett csapatunk.
A 4×50 m gyorsúszásban magyar bajnoki címet szerzett (IV. kategória) balról-jobbra:
Májusra fordulva már csak négy mérkőzés van hátra a rájátszásból.
Jelenleg az első helyen állunk, és mindent meg is teszünk azért, hogy ez így is maradjon.
Két hazai és két idegenbeli mérkőzés vár még ránk – ezek közül kettőt olyan csapatokkal játszunk, akikkel már találkoztunk, míg most először mérkőzünk meg a tavalyi szezon bajnokával, a Honvéd Ludovikával.
Szurkoljatok nekünk, és látogassatok ki a mérkőzéseinkre !
Edző értékelése: Gratulálok a győzelemhez,de ennyire buták nem lehetünk többet a végjáték során.
Mérkőzés nagyrèszeben csapatként játszottunk de végjátékban mindeki maga akarta megnyerni, egyedül
Ez az én hibám és többet nem fog előfordulni !
Köszönjük a szurkolóinknak a szurkolást!
Negyedek eredménye:
23-10
16-18
22-21
20-25
Szerdán következik a TFSE elleni visszavágó.
Az idegenbeli mérkőzést 10 pontos előnnyel zártuk, bár a találkozó végletekig kiélezett volt.
Eddig a rájátszásban hibátlan a mérlegünk: 7/7 győzelem. Jó lenne megszerezni a nyolcadikat is! Nem szabad lebecsülni az ellenfelet, hiszen remek játékukkal idegenben is le tudták győzni a Honvéd Ludovikát. Kulcsfontosságú lesz, hogy végig fókuszáltak maradjunk, és a saját gyors játékunkat tudjuk játszani.
Edző értékelése: Gratulálok a győzelemhez !
Az a tény viszont felháborító, hogy sokszor 6-7 ember ellen kellett támadni és védekezni.
Felháborító és elfogadhatatlan, hogy vannak egyenlőbbek között egyenlőbbek a ligában.
Köszönjük a szurkolást !
Negyedek eredménye:
28-17
23-18
34-10
18-12
Hazai pályán lépünk parkettára most pénteken, amikor a TF-BP U23-as csapatát fogadjuk.
Az előző összecsapásunk során az első két negyedben megszerzett előnyünket megőrizve, mondhatni sima győzelmet arattunk.
Ehhez a mérkőzéshez is ugyanazzal a hozzáállással készülünk: az elejétől kezdve mi szeretnénk irányítani a játékot.
Edző értékelése: Gratulálok a győzelemhez!
Ma mindenki meg tudta mutatni magát.
Köszönjük a szurkolást!
Negyedek eredménye:
09-29
18-23
25-20
14-19
Csütörtökön az ELTE-Fortis csapatához látogatunk.
Az első meccsünk szorosra sikerült ellenük, akkor két játékosunk is hiányzott. Most viszont teljes kerettel vágunk neki a mérkőzésnek, és az első perctől kezdve mi szeretnénk diktálni a tempót !
Edző értékelése: Gratulálok a győzelemhez!
A mai játékunkat jól jellemzi az 58/21-es közeli befejezés – azt hiszem, ez mindent elmond arról, mennyire voltunk fejben jelen.
Köszönjük a szurkolást!
Negyedek eredménye:
13-21
20-24
21-18
23-15
A rájátszás 5. fordulójában a KKS csapatával találkozunk, akik bármelyik ellenfelet képesek megizzasztani, sőt, akár le is győzni. Több kiváló külső dobójuk is van, akikre érdemes lesz kiemelten figyelni. Mi természetesen szeretnénk győzelemmel zárni a mérkőzést.
Edző értékelése: Gratulálok a győzelemhez !
A 21 szerzett labda igazán jó effortra utal védő oldalon.
Köszönjük a szurkolást ismételten !
Negyedek eredménye:
31-12
23-21
20-9
20-15
Ma végre hazai környezetben lépünk pályára a MAFC ellen. Célunk, hogy magabiztos játékkal megszerezzük első hazai győzelmünket a rájátszásban!
Szurkoljatok nekünk, találkozunk pénteken
Megkezdtük az áprilisi menetelést: hat mérkőzés vár ránk, amelyek közül négyet hazai pályán játszunk.
Nagyon szoros az első négy csapat közötti különbség, ezért minden mérkőzésen a legjobb formánkat kell hoznunk, hogy megőrizzük a pozíciónkat.
Szurkoljatok nekünk, és látogassatok ki a mérkőzéseinkre!
Edző értékelése: Gratulálok a győzelemhez !
Negyedek eredménye:
15-31
16-23
17-16
17-15
A következő idegenbeli mérkőzésünkön a TF-BP U23 csapatával találkozunk. Egy fiatal, lendületes együttesről van szó, amelynek több játékosa a felnőtt NB I Piros csoportban is szerepel.
Célunk, hogy megőrizzük az első két mérkőzésen megszerzett lendületet, és győzelemmel térjünk haza.
Edző értékelése:Idegenbeli győzelem után mindig örülni kell, de a mai meccs után ez nem teljes boldogság. Az első félidőben lassan és bután játszottunk.
A fordulás után valamelyest megjött az energia, és tudunk szintet lépni. Az idegenbeli meccs minden sajátosságát megkaptuk, így nehéz volt kosarazni.
A 61 kapott pont alapból rendben lenne, de ma sok-sok buta, nem kosárlabda, hibát követtünk el a védő oldalon. Ez máskor megbosszulja magát, így ki kell javítanunk.
Gratulálok a hazai csapatnak, mert annak ellenére, hogy felkészültünk belőlük , kihasználták a mi hibáinkat. Azt hiszem, mindkét csapat képes ennél szebben és jobban játszani.
Fontos minden győzelem ebben a körben, azt hiszem, sok körbeverés lesz.
Jár a gratuláció a győzelemért a srácoknak is, mert mindig volt, aki előre tudott lépni.
Köszönjük a szurkolóinknak a szurkolást
Pénteken idegenbeli mérkőzésre indulunk, ellenfelünk a TFSE, akik a másik csoport első helyezettjeként jutottak tovább.
A két csapat már találkozott egy felkészülési mérkőzés során, még a szezon kezdete előtt, azonban azóta eltelt egy kis idő, és most kiderül, ki mennyire tudta felkészülni a másik csapatból.
A tét nem kicsi, hiszen minden mérkőzés kulcsfontosságú a célunk elérése során.
Edző értékelése:
Mindig az a legjobb csapat, aki ott van a mérkőzésen. Ma kevesebben voltunk, hiányzott két kulcsjátékos, de ez nem lehet kifogás!
Hosszú kihagyás után játszottunk újra mérkőzést. Meglátásom szerint, amikor megláttuk, hogy az ellenfélhez több meghatározó játékos nem érkezett, akkor elvesztettük a koncentrációnkat. Borzasztó rosszul játszottunk, számos kényszerített hiba és pontatlan, korai vállalás jellemzett minket.
40 perc zóna védekezés ellen nem egyszerű játszani, ha nem vagyunk higgadtak és nem járatjuk jól a labdát. Ma ez nem sikerült, mind egyénileg, mind csapatként kudarcot vallottunk. Meggyőződésem, hogy csak a hosszabb kispadot tudtuk kihasználni. Szerencsére egy könnyebb csapat ellen kezdtünk, így ennek örülhetünk a győzelemnek.
Az edzésmunka maximális és kitűnő volt ezen a héten, de meg kell tanulnunk, hogy a gyakorlott formát minél jobban átmentsük a téthelyzetekre is. Köszönjük a szurkolást ma is, igazán kitették magukat a szurkolók!
Negyedek eredménye:
22-18
13-17
21-20
27-15
Az alapszakasz második szakaszában első ellenfelünk az ELTE Fortis lesz, egy fiatal egyetemista csapat, akik gyors játékot játszanak és 40 percen keresztül kitartóan küzdenek. Folyamatosan készülünk rájuk, és bízunk benne, hogy eredményesek leszünk.
Edző értékelése:
Sikerült lemásolni a két csapat előző összecsapását.
Ma igazán bő, 10 fős rotációval játszottunk, így mindenki meg tudta mutatni magát.
voltak szép periódusok, de a videózásra is bőven gyűjtöttünk anyagot.
Kötelező győzelem volt, és bár a vége egyértelmű lett, túl sok következtetést nem érdemes levonni belőle.
Köszönjük a szurkolóinknak a szurkolást.
Negyedek eredménye:
21-19
23-13
22-8
31-11
Elérkeztünk az első alapszakas utolsó mérkőzéséhez. Sajnos a múltkori vereség ráébresztett minket arra, hogy még vannak hibáink.
Ezen a héten ezek kijavítására törekszünk, és mindent megteszünk azért, hogy győzelemmel zárjuk ezt az utolsó mérkőzést.
Edző értékelése:
A mérkőzés felháborító volt. Két kulcsjátékosom mai teljesítménye elfogadhatatlan és minősíthetetlen volt. A második félidőben csapatként is elbuktunk, ami az én felelősségem. Ilyen gyenge támadójátékot még nem láttam idén, és a védelmi oldalon is sok egyéni fegyelmezetlenség mutatkozott.
Szomorú vagyok, hogy nem sikerült hibátlanul tovább lépnünk, mert ezzel nagyban megkönnyítettük volna a dolgunkat. Jövő héten hazai összecsapás vár ránk, amely a mai egyéni teljesítmény alapján korántsem lefutott, annak ellenére, hogy idegenbeli meccsen egyértelmű győzelmet arattunk.
Köszönjük a szurkolóinknak a szurkolást !
Negyedek eredménye:
25-13
22-23
15-22
13-22
Ezen a héten pénteken fontos hazai mérkőzésünk lesz a MAFC Martos csapata ellen, akik jelenleg mögöttünk a második helyen állnak. Igazi rangadó vár ránk, hiszen ezen a meccsen dőlhet el, ki lesz a csoport első helyezettje
Edző érkékelése : Van győzelem és győzelem között is különbség. Ma két fontos játékosunk nem tartott velünk, így kissé más rotációval játszottunk, ráadásul betegségek is nehezítették a helyzetet. Ennek ellenére a hullámzó védekezés számomra elfogadhatatlan.
Ma is puhán dolgoztunk hátul, és ismét elveszítettünk egy negyedet. Egy egyre jobb formába lendülő ellenfél ellen ez még beleférhetne, de sajnos inkább saját hibáinkkal hoztuk őket lendületbe.
Jövő héten egy nagyon fontos hazai mérkőzés következik, amely a csoportelsőséget dönti el. Nem szoktam játékosokat külön kiemelni, de ma muszáj megemlítenem Széphelyi Tamást.
Közösen kezdtünk el dolgozni a dobástechnikáján, és ma ihletett formában tüzelt a hárompontos vonalon túlról.
Dolgozunk tovább, mert a védekezésben házon belül még mindig van előrelépési lehetőség.
Negyedek eredménye :
14-28
13-21
22-15
14-28
Egyhetes pihenőt követően idegenben a Fót SE csapatához látogatunk. A Fót gyengén kezdte a szezont, de később náluk is összeállt a csapat, és egészen a 4. helyre jöttek fel. Az első egymás elleni mérkőzésen magabiztos győzelmet arattunk, és pénteken is hasonló eredményt szeretnénk elérni.
Edző értékelése: A kötelező minimumot sikerült kihoznunk a meccsből. Egy csodás első negyed után mintha elfelejtettünk volna védekezni. Elkeserítően buta és amatőr hibákat követtünk el a védekező oldalon. Az egyéni védekezésünk gyakorlatilag nem létezett.
Ilyen szégyenteljes produkció számomra elfogadhatatlan. A megfelelő következtetéseket levonom, és meglesznek a kellő következmények.
Ugyanakkor gratulálok a csapatnak, hogy a minimális, 5 pontos győzelmet abszolváltuk, így az egymás elleni párharcból mi kerültünk ki győztesen.
Végre újra hazai pályán! Hosszú idő után most pénteken ismét itthon játszunk, és ellenfelünk a Közgáz/B csapata lesz. A szezon elején ők voltak az egyetlenek, akik legyőztek minket – de most itt az idő a revansra! Célunk, hogy megőrizzük a 9 mérkőzéses győzelmi sorozatunkat, és mindent beleadunk a sikerért! Ha nem tudsz ott lenni személyesen, ne aggódj! A mérkőzést élőben követheted a YouTube-on, a „camugo channel2” csatornán. Szurkoljatok nekünk, találkozunk pénteken!
Edző értékelése: Tartottam tőle, hogy a hosszabb kihagyás miatt kiesünk a ritmusból, de erre rögtön az elején rácáfolt a csapat. Talán a szezon legjobb első negyedét mutattuk be, és nagyjából el is dőlt a mérkőzés kimenetele. Ennek ellenére több visszajelzést kaptam arról, hogy mely elemek szorulnak javításra.
Összességében egy hasznos mérkőzésnek tartom, mert több dolgot is tudtunk gyakorolni. Gratulálok a csapatnak!
Negyedek eredménye:
08-38
20-25
14-26
14-20
TFSE VS Pénzügyőr SE – 2:3
Nem volt egyszerű de sikerült bezsebelni egy újabb győzelmet
Sűrű most a program, nincs sok idő pihenni, szerdán újra nehéz mérkőzés vár ránk Kazincbarcikán.
Vezetőedző, Nacsa Gábor nyilatkozata:
A mai napon a győzelem volt a fő célunk, ezt teljesítettük. Láttam jó dolgokat a második harmadik szettben, működött a csapatdinamika. A negyedik szettre kissé leeresztettünk, de visszatértünk és sikerült győzelemmel távoznunk. Gratulálok a fiúknak, mostantól a szerdai fontos idegenbeli mérkőzésre fókuszálunk.
Szettek eredményei
25:22
13:25
17:25
25:18
13:15
Hajrá Pénzügyőr
A 2025-ös évet egy idegenbeli mérkőzéssel kezdjük, mégpedig a Kandó SC otthonába látogatunk el. Célunk az idei évre ugyanaz: a visszajutás az NB1 B-be. A mostani meccsen győzelemmel szeretnénk hazatérni, és megőrizni győzelmi sorozatunkat.
A Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivője beszélt pénzügyőrös futballmúltjáról, emberi okból visszautasított megbízásáról és a válogatott szurkolóival kötött benzinkúti barátságáról is.
– „Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot” – olvassuk Esterházy Péter megfigyelését Szabó Gabriella portrékötetében az önnel készült interjú előtt. Miért választotta a mondatot mottójául?
– Létezik olyan felfogás, hogy a szóvivőnek nem kell mindent tudnia, elég, ha perfekt módon felel bármire. Ezzel szemben én azt az elvet vallom, hogy a vezető avassa be a szóvivőt a legkisebb részletbe is, mert így tud alaposan felkészülni a nyilatkozatára. Amikor például a Vám- és Pénzügyőrség bűnügyi területén dolgoztam, elvártam a nyomozás vezetőitől, hogy ismertessék előttem az aktuális ügy minden szálát, aztán megbeszéltük, melyik információ publikus, melyik nem tartozik a nyilvánosságra….
Négyből négy idegenben – az év utolsó mérkőzésén is győzelemmel zártunk! Negyedek eredménye:
19-11
16-27
19-29
11-27
Elérkeztünk az év utolsó mérkőzéséhez, ahol ellenfelünk a Szentendrei SE csapata lesz. Célunk nem is lehet más, mint hogy győzelemmel zárjuk ezt az évet, és megszerezzük a 4. idegenbeli sikerünket is! Még egy utolsó nagy hajrá, hogy méltó módon búcsúztassuk 2024-et! Hajrá, csapat!”
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Pénzügyőr Sportegyesület idén első alkalommal hirdette meg „Legsportosabb Igazgatóság” versenyt. Budapest Sportiroda szervezésében megrendezendő 2024. évi utolsó eseménye a Penny Mikulásfutással december 8. napjával lezárult.
A versenyben 18 Igazgatóság vett részt. A versenyt toronymagasan Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága nyerte, összesen 42 versenytáv, 12 fő, 719,5 km, melyből 678,1 km futás, 10,4 km úszás, és 31 km túrát teljesítettek. A második helyen Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága végzett, és a dobogó harmadik fokára a Központi Irányítás állhat.
Gratulálunk a győzteseknek, és valamennyi résztvevőnek!
Elérkeztünk a 10. fordulóhoz, és a négy idegenbeli mérkőzésünk közül már a harmadiknál tartunk. Ezúttal az Újpest-MT csapatával mérkőzünk meg, akikkel a szezon első találkozóját is játszottuk. A célunk továbbra is változatlan: győzelemmel szeretnénk hazatérni.
Tegnap ismét győzelemmel tértünk haza !
-Edző értékelése: Az első félidőben borzasztóan rossz felfogásban támadtunk, és ezt tovább rontotta a festékből érkező befejezések gyenge hatékonysága. A félidőben sikerült rendezni a sorokat, így a második félidő már megfelelő volt.
Összességében gratulálok a második félidei játékhoz, de az első félidőt utólag mindenképpen ki kell elemezni. Negyedek eredménye:
17-15
8-14
8-23
16-38
Vasárnap újabb hazai mérkőzés következik. Minden szurkolót és nézőt várunk a Kőér utcába
Gyertek és szurkoljatok velünk!
Jegyértékesítés a mérkőzés előtt egy órával kezdődik.
Jegyárak:
Felnőtt: 1.500Ft
Diák/nyugdíjas: 1.000Ft
Hajrá Pénzügyőr
Fontos győzelmet könyvelhettünk el tegnap !
-Edző értékelése:
Egész héten az ellenfelünk játékstílusára készültünk, ami úgy hiszem, remekül sikerült, és ezzel le is zárnám az ellenfélről való beszédet.
Nagybetűs Csapatként nyertünk! Mindig volt valaki, aki támadó oldalon előre tudott lépni, és volt néhány igazán szép akció.
Védő oldalon pedig idegenben 60 pontot kapni… ezt mindig aláírom.
Nagyon jó energiával játszottunk, közel 40 percig.
Gratulálok a játékosoknak, ez egy nagyon értékes győzelem!
Hálásak vagyunk a fantasztikus szurkolásért, köszönjük a szurkolóinknak !
NB2 – 9. forduló: BGK-Veresegyháza vs. Pénzügyőr SE
A PSE izgalmas összecsapás előtt áll, hiszen a négymeccses idegenbeli szériánk második mérkőzésén a BGK-Veresegyháza otthonában lépünk pályára. Ellenfelünk, remek szezont fut: 6 mérkőzésükből mindössze egyszer szenvedtek vereséget, és jelenleg is a tabella élmezőnyében foglalnak helyet. Izgalmas, szoros küzdelemre számíthatunk, ahol minden egyes labdabirtoklás és döntés kulcsfontosságú lehet. Szurkolóink támogatása ezúttal is rengeteget jelentene számunkra.
Jövő hét vasárnap folytatódik a bajnoki 8. fordulója!
Ellenfelünk nem más, mint a tabellát vezető MAFC Martos csapata!
Helyszín: Őrmezei Általános Iskola
Kezdés: 18:00
Tegnap újabb győzelmet arattunk hazai pályán. A csapat remek védekezéssel és fölényes lepattanózással alapozta meg a sikert.
-Edző értékelése: Gratulálnom kell a saját játékosaimnak, mert olyan mentalitással játszottak, amit mindig szeretnék látni. Az elejétől kezdve nagyon jó ritmusban játszottunk, ami a harmadik negyedre csúcsosodott ki. Ezen időszak alatt többnyire jó védőmunkát mutattunk, és 40 pont körül kaptunk. Kisebb hullámvölgyet leszámítva jól is támadtunk, és megnyertük a lepattanó csatát.
Összegezve: egy jó mérkőzést játszottunk. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást ! Negyedek eredményei
25-14
23-19
22-8
19-17
Ezen a szerdán 19:00-tól hazai pályán lépünk pályára az NB2 7. fordulójában, amikor is a Fót csapatát fogadjuk! A mérkőzést élőben is követhetitek a YouTube-on, a camugochannel2 csatornán. A belépés és a parkolás ingyenes minden mérkőzésünkre. Ha autóval érkeztek, kérjük, hogy a behajtáshoz szükséges rendszámot küldjétek el SMS-ben vagy e-mailben az alábbi elérhetőségekre: Telefonszám: +36 30 430 7000 E-mail: unitedsportlab@gmail.com
Tegnap győzelemmel zártuk a Nb2 2.fordulóját, Szentendrei KSE csapata ellen sikerült megszereznünk a győzelmet
Edző értékelése:
A két csapat között osztálykülönbség volt a mérkőzés első három negyede alapján,
amit hol több, hol kevesebb sikerrel tudtunk megmutatni.
Meglátásom szerint, ha a játékvezetés egyenlő felfogásban ítéli meg a faultokat, akkor ez az eredményben is látványosan meglátszana.
Ugyanakkor számunkra ez egy átlagos mérkőzés volt; a kosárlabda minden elemében tudunk ennél jobban is teljesíteni.
A harmadik negyedet utólag ki kell elemezni, hogy miért nem tudott az az ötös együtt jól működni.
Szerdán ennél jóval erősebb csapat érkezik, az egy jó erőfelmérő lesz számunkra.
Pénteken újra hazai pályán játszunk, ahol a SZENDREI KSE csapatát fogadjuk. Várunk mindenkit, gyertek szurkolni és támogassátok a csapatot a helyszínen! A mérkőzést élőben is követhetitek a YouTube-on, a camugochannel2 csatornán.
A belépés és a parkolás ingyenes minden mérkőzésünkre. Ha autóval érkeztek, kérjük, hogy a behajtáshoz szükséges rendszámot küldjétek el SMS-ben vagy e-mailben az alábbi elérhetőségekre:
Telefonszám: +36 30 430 7000 E-mail: unitedsportlab@gmail.com
Fontos, hogy a rendszámot a mérkőzések előtt legalább másfél órával küldjétek el.
Pénzügyőr SE VS MÁV Előre Foxconn – 0:3
Bár a szettek elején még tudtuk tartani a lépést, ez nem volt elég egy szoros mérkőzéshez. Szép labdameneteket is láthattunk, de a veretlen MÁV ma jobbnak bizonyult és három ponttal távozott a Kőér utcából.
Vezetőedző, Nacsa Gábor nyilatkozata:
A MÁV Előre megmutatta miért áll veretlenül a tabellán. Nem tudtuk ellenük azt a játékot nyújtani, amit szerettünk volna. Szorosabb mérkőzésre számítottam de sajnos a fehérváriak akarata érvényesült. Abszolút nem tudtuk őket nyomás alatt tartani, úgyhogy sajnos könnyedén vitték el a három pontot tőlünk.
Gratulálok nekik és sok sikert kívánok a jövő heti nemzetközi kupamérkőzésükhöz.
Szettek eredményei
16:25
19:25
15:25
Hajrá Pénzügyőr
Szezon közben is várjuk szeretettel a leendő játékosokat! Ha felkeltettük az érdeklődésed, ne habozz, csatlakozz Te is a PSE családhoz.
Ezen a hétvégén ismét hazai pályán lép pályára a PSE csapata, akik ezúttal a Szegedet látják vendégül. Izgalmas mérkőzés várható, hiszen mindkét csapat remek formában érkezik. A PSE szurkolói tábora hatalmas lendületet adhat a csapatnak, és bízunk benne, hogy hazai környezetben sikerül megmutatni az erőnket.
Jegyek a helyszínen elérhetőek.
Szombaton újabb hazai mérkőzés következik, ezúttal a MÁV Előre csapatát fogadjuk.
Minden szurkolót és nézőt várunk a Kőér utcába.
Gyertek és szurkoljatok velünk, vagy nézzétek a mérkőzést élőben a hunvolley.tv oldalán.
Jegyértékesítés a mérkőzés előtt egy órával kezdődik.
Jegyárak:
Felnőtt: 1.500Ft
Diák/nyugdíjas: 1.000Ft
Hajrá Pénzügyőr
Először is szeretnénk megköszönni Attila munkáját, amelyet a Pénzügyőr Sportegyesület Labdarúgó Szakosztályáért tett! Attila életében egy olyan lehetőség adódott, ami jelentős időigénye miatt nem összeegyeztethető a szakosztályvezetői pozíció betöltésével, és amihez ez úton is sok sikert kívánunk!
A szakosztályvezetői pozíciót 2024. november 1-től Lászka Balázs (több mint 10 év profi pályafutás, NB I-es Fradi, Honvéd, Lombard, Siófok, Kecskemét játékos) fogja betölteni, akinek eredményes és sikeres munkát kívánunk!
Az NB III-as csapatunk ezután is nagyon jó kezekben lesz, hiszen a szakmai vezető Klausz László (többszörös magyar válogatott, olimpiai válogatott, nemzetközi szinten is jegyzett, Osztrák Bajnok, Osztrák Szuper Kupa győztes, Francia Ligue 1., Bundesliga játékos, UEFA PRO licence végzettségű szakedző) irányításával az edzői stáb:
Schróth Lajos edző (többszörös magyar válogatott, több-százszoros NB I-es játékos, Magyar Kupa Győztes, Magyar Bajnok, Spanyol La Liga (2 év), Finn 1. osztály (1 év) pályafutás után, közel 30 év NB I, NB II, NB III edzői múlt)
Seres Zsolt edző (többszörös UP válogatott, számos hazai csapat oszlopos tagja, több mint 25 éve több utánpótlás korosztály és felnőtt csapat vezető edzői feladatát látta el)
Nagy Gábor kapusedző (közel 30 év aktív játékosi pályafutás alatt több hazai NB I-es klubnál játszott kapusként, több mint 10 éve edző, több mint 200 mérkőzésre készítette fel a játékosait)
Pénzügyőr SE vs DEAC – 2:3
A mérkőzés első játszmái nehezen indultak de sikerült őket megfordítani és két szettes előnyre szert tenni. A harmadik szett azonban rányomta a bélyegét a mérkőzés kimenetelére és a hazai pálya ellenére sem sikerült nyernünk.
Az összecsapásról megkérdeztük csapatunk vezetőedzőjét, Nacsa Gábort
Gratulálok a Debrecen csapatának!
Az első két szettben tudtuk hozni azt a szintű játékot amit a meccs előtt megbeszélnünk. Sikerült kompenzálni a hibáinkat, de sajnos túlságosan is megnyugodtunk. Elhittük, hogy ez egy könnyű mérkőzés lesz, azonban a Debrecen élt az általunk felkínált lehetőséggel és megfordította a mérkőzést. Játékunk kapkodóvá vált, elkezdtünk hibázni és ahogy ez a sportban lenni szokott ezek a hibák megbosszulták magukat.
Szettek eredményei
25:21
25:23
21:25
16:25
6:15
Hajrá Pénzügyőr
Alig vártuk, hogy hazai környezetben játszhassunk, de szerencsére már nem kell sokat aludni, szombaton újra pályára lépünk a Kőér utcában.
Gyertek és szurkoljatok velünk!
Jegyértékesítés a mérkőzés előtt egy órával kezdődik.
Jegyárak:
Felnőtt: 1.500Ft
Diák/nyugdíjas: 1.000Ft
Hajrá Pénzügyőr
Ahogy a pontarányok mutatják a mérkőzés kiélezett volt, főleg az első két játékrészben. Sajnos ezúttal nem tudtunk szettet rabolni, így pont nélkül távozunk Kecskemétről.
A következtetést levonjuk és az első forduló idegenbeli meccse után, otthoni környezetben próbálunk javítani a jövő héten a DEAC ellen.
Vezetőedző, Nacsa Gábor nyilatkozata:
Gratulálok a Kecskemét csapatának, hazai pályán ma jobbak voltak!
A rengeteg ki nem kényszerített hibánk sajnos megbosszulta magát, így ma csak megszorongatni tudtuk a Krc-t! Az első kettő szettben nüanszok döntöttek, de mivel folyamatosan csak rohantunk utánuk, a harmadik szettre ezt mentálisan már nem tudtuk kontrollálni, így ott már könnyebb szettgyőzelmet arattak!
Természetesen nem erre számítottunk, de mennünk kell tovább a megkezdett úton!
Szettek eredményei
25:22
25:23
25:19
A Pénzügyőr Extraligában szereplő férfi röplabdacsapata is aktívan kiveszi a részét az árvíz elleni védekezésből Sződligetnél, a Duna mentén. A csapat tagjai példát mutatnak elkötelezettségből és összefogásból, hiszen a sportolói sikereken túl most a közösségért dolgoznak keményen. Hatalmas tisztelet és elismerés illeti nemcsak őket, hanem mindenkit, aki fáradhatatlanul dolgozik a védekezésben, hogy megóvják az emberek biztonságát. Nagy respekt Nekik és természetesen mindenkinek, aki a gáton dolgozik.
DE 4 DAAGSE – NIJMEGEN
WALK OF THE WORLD
Az idei 2024-es De 4 daagse beszámolót egy három oldalas idézettel kezdenénk, amit még Szűcs Gábor írt évekkel ezelőtt, hogy az írás alapján képbe kerülhessenek azok is a rendezvénnyel kapcsolatban, akik eddig, erről nem hallottak.
„Mi is az a Vierdaagse?
A nijmegeni nemzetközi négy napos gyaloglás (németalföldi nyelven Vierdaagse: „Négy napos esemény”) az egyik legnagyobb gyaloglóesemény a világon, melyet 1909 óta rendeznek meg minden év júliusában a sport és testmozgás népszerűsítéseként. A résztvevőknek naponta – korcsoporttól és kategóriától függően – 30, 40 vagy 50 kilométert kell gyalogolniuk, és a teljesítésről – a holland uralkodó által jóváhagyott, hivatalos – érmet kapnak (Vierdaagsekruis: Négy napos esemény kereszt). Ezt a kitüntetést a holland katonák, rendőrök, és vámosok az egyenruhájukon is viselhetik. (A ’98-as teljesítés után a magyar vámosok is kérvényezték, hogy a külföldi kollégákhoz hasonlóan viselhessék a kitüntetés a társasági egyenruhán, de a kérés elutasításra került.)
A Pénzügyőr Sportegyesület Vitorlás és Vízi Sport Szakosztálya és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közösen – immáron tizedik éve – nyári tábort szervezett 2024. június 24-e és július 21-e között a NAV dolgozók gyermekeinek.
Idén négy hét tábort szerveztünk, és a Királyok útján lévő bentlakásos táborunkra – az előző évekhez hasonlóan – nagyobb volt érdeklődés, hiszen ez egyrészt nagyobb élmény a gyerekeknek, másrészt pedig a szülőknek is nagyobb könnyebbség. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a megemelkedett részvételi díj miatt néhány héten nem telt be a teljes létszámkeret.
Kiemelendő, hogy a NAV KEKI (Oktatási Központ) épületének értékesítése miatt új helyet kellett keresni az 1. és a 2. heti táborunknak, de az utolsó pillanatban mégiscsak lehetőséget kaptunk arra, hogy a saját NAV-os ingatlanunkban tartsuk meg ezeket a táborokat.