Reális helyen állunk

Hamarosan elkezdődik a Pénzügyőr SE kosárlabda csapatának a rájátszás, de előtte érkezik vezetőedzőnk, Király Márió alapszakasz értékelése.

A szezon kezdetekor némileg máshogy láttam az erőviszonyokat. Több csapat is a vártnál jobban szerepelt. A szezon első felében a védekezésre alapuló játékot játszottunk, amelyben gyorsindítások és okos játékhívások voltak. A második legkevesebb kapott ponttal fordultunk a visszavágókra. Erik kiesése jelentősen megváltoztatta a rendszerünket. Nem kérdés, hogy nélküle nem lehetett ugyanazon elvek szerint védekezni.

Hétről hétre kezdtük az egyensúlyt a támadások felé tolni. Ez szezon közben nem egyszerű. Azt hiszem, meccsről meccsre tudtunk fejlődni, néha előre, néha vissza. A fiatalságunk ellenére tudtunk huzamosabb ideig is koncentrált játékot mutatni.

Az utolsó pár mérkőzés között egy hasonló sem volt. Eger ellen azt gondolom, a rutintalanság miatt kaptunk ki. Az utolsó körben a meccslabda nálunk volt – azt hiszem, aki látta, annak nem lehetett kérdése. Csapatként, jó védekezéssel és gyors kosárlabdát mutatva nyertünk. Ezzel a 7. helyen jutottunk a rájátszásba.

Az első körben Bajával találkozunk, ami az egyik fél harmadik győzelméig tart. Nem is olyan rég náluk játszottunk egy igazán jó hangulatú mérkőzést. Abból tanulva szeretnénk meglepetést okozni. Muszáj lesz mindenkitől még egy kicsivel több, hisz ez a playoff. Itt már nincsenek kifogások.