Röplabda utánpótlás körkép 03.14-15.

Március második hétvégéjén U20-as és U15-ös csapataink versenyeztek a középszakasz soron következő fordulójában.

🔥 UTÁNPÓTLÁS KÖRKÉP 🔥

dr. Tarnawa Ferdinánd Fiú U20 OB I. osztály középszakasz, Budapest
PSE Zöld 🆚 KESI R.A. ‘A’ 3:1 (19, 15, -22, 24)
PSE Zöld 🆚 Fino Kaposvár 0:3 (-18, -16, -21)

🗨️ Farkas Mihály, vezetőedző: “A Kecskemét ellen nagyon jól kezdtünk, az első két szettet nagy fölénnyel nyertük. A harmadik játszmát nagy küzdelemben veszítettük el, a negyediket szoros végjátékban húztuk be, így a meccset is.
A Kaposvár ellen a három extraligás játékossal a soraiban nem volt sok esélyünk, de végig jól küzdöttek a srácok.”

✳️✳️✳️✳️✳️✳️✳️

dr. Tarnawa Ferdinánd Fiú U20 OB I. osztály középszakasz, Budapest
PSE Fehér 🆚 MAFC-U20 3:0 (16, 15, 19)
PSE Fehér 🆚 Dág KSE0 3:1 (-21, 21, 23, 12)

🗨️ Kovács Zoltán, vezetőedző: “A MAFC ezúttal teljes kerettel játszott, így nehezebb mérkőzésre számítottunk, ezért a srácoktól is sokkal nagyobb koncentrációt és akarást vártam. Az első szettben sajnos rosszul írtam fel a felállást, de ebből végül nem adódott helytartási hiba. A fiúk nagyon jól alkalmazkodtak a helyzethez, segítették egymást, és a nehezítés ellenére is extrán fókuszáltan játszottak. Az első két szett szinte kifogástalan volt, érezhető volt a magabiztosság a csapaton. Végül 3–0-ra sikerült nyernünk, aminek nagyon örülök.”

🗨️ Jónyer Angéla, megbízott vezetőedző: “A Dág ellen nehezen vették fel a fordulatszámot a fiatalok az első szettben. Apró, de sorozatos hibák miatt nyert az ellenfél. A második és harmadik szett is izgalmasra sikerült, annak ellenére, hogy a csapat technikai fölényben volt, de szorossá tették saját maguknak a mérkőzést. A negyedik, befejező játszmában érkezett meg a csapat, itt minden a helyén volt, szép játékkal tették fel az i-re a pontot. Összességében remek napot zárt a csapat, gratulálok mindenkinek!”

✳️✳️✳️✳️✳️✳️✳️

dr. Tarnawa Ferdinánd Fiú U20 OB II. osztály Kelet középszakasz, Gyöngyös
PSE Piros 🆚 Gyöngyösi Röplabda SE 3:0 (20, 21, 26)
PSE Piros 🆚 GLP Nyíregyháza 1:3 (26, -23, -22, -12)

🗨️ Kovács Tibor, vezetőedző: “Régi riválisunkhoz utaztunk Gyöngyösre, azzal az eltökélt szándékkal, hogy most végre bebizonyítjuk, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Ez eddig is így volt, de most szerettük volna ha ez az eredményben is megmutatkozik.
Ellenfelünk mindent elkövetett, de még a “zene” gyanánt a melegítéshez berakott üvöltve szóló köszörülések, csiszolások, nyiszatolások és robajok – azaz inkább építkezési zajok – sem tudtak bennünket megzavarni.

Talán most játszottunk a legjobban ebben az idényben, sikerült az alaphibákat leredukálni és labdabiztonságban nagyot lépni előre. Magabiztos nyitásfogadás, szép támadások, sokszor okos, vagy kőkemény befejezésekkel. A harmadik szettben pedig egy nagy fordítással, mínusz 7- ről jöttünk vissza és izgalmas végjátékban tettük föl a pontot az “i”- re.

A nyírségi, nagyon kulturált játékot játszó csapat ellen folytattuk kitűnő játékunkat. Egyenrangú partnerek voltunk. Az első megnyert szettet követően a második és harmadik szettben is nyerési esélyünk volt, apró nuanszokon múlt csak a meglepetés győzelem. A negyedik szettre – ez sorozatban a hetedik volt – viszont már fejben elfogytunk.
Összességében kitűnő napot zártunk, nagyszerűen teljesítettek a fiúk! Nagyot léptünk előre. Dicséret illeti ezért őket!”

✳️✳️✳️✳️✳️✳️✳️

Tatár Mihály Fiú U15 OB I. osztály középszakasz, Kunhegyes
PSE Zöld 🆚 Egri VSI 1:3 (17, -27, -16, -22)
PSE Zöld 🆚 Kunhegyes ESE 0:3 (-12, -19, -23)

🗨️ Gazsi Péter, vezetőedző: “Eger ellen végre azt láttam a játékon, amit szerettem volna eddig is. Úgy tudták alkalmazni a megbeszélteket a játékosok, hogy csak dícsérni lehet. Jelenleg eddig tart a koncentráció. Dolgozunk tovább.”

✳️✳️✳️✳️✳️✳️✳️

Tatár Mihály Fiú U15 OB II. osztály Kelet középszakasz, Miskolc
PSE Fehér 🆚 Panoráma SE U15 fiú 0:3 (-21, -21, -13)
PSE Fehér 🆚 MEAFC-Gárdonyi 0:3 (-17, -19, -19)

🗨️ Tóth Bendegúz, vezetőedző: “Nagyon sokat fejlődtek a fiúk az utóbbi két hétben is. Már kezd látszódni a rendszer, amit az utóbbi időben gyakoroltunk. Egyre tudatosabban mozognak a pályán, és már a taktikai utasításokat is igyekeznek végrehajtani.
Ugyan végül nem tudtunk a fizikálisan jóval erősebb csapatok ellen győzni, de eddigi legjobb teljesítményüket nyújtották a fiúk egyéni és csapat szinten is.
Nagyon büszke vagyok rájuk, már alig várom a következő heti edzéseket. 💪