Húszpontos győzelem az első hazai mérkőzésen

A Pénzügyőr SE kosárlabdacsapata 80–60-ra legyőzte a BLF SE együttesét az első hazai mérkőzésén.

Vasárnap este végre saját közönsége előtt léphetett pályára csapatunk. A feladat komoly kihívást ígért, hiszen a BLF SE az előző idényben csoportja második helyén végzett.

A visszatérő Lőrincze Dominik a találkozó előtt elmondta: a néhány nappal hosszabb pihenőt a fizikai és mentális feltöltődésre használták, és határozott céllal várták az összecsapást.

– Tudjuk, hogy egy rutinos és kemény ellenfél jön szembe, de eszünk ágában sincs csak asszisztálni a játékukhoz. Egy parázs, kiélezett meccsre készülünk, ahol nem is lehet más a célunk, mint a győzelem – fogalmazott játékosunk.

A mérkőzés elején azonban még hiányzott a kívánt lendület. Támadásaink lassan épültek, és az első negyedben a cserék sem hozták meg a remélt ritmusváltást.

Később fokozatosan gyorsult a játékunk, a szünet után pedig már egyre több olyan jelenetet láthatott a közönség, amelyért érdemes volt kilátogatni a csarnokba.

Zsákolások, blokkok és hárompontosok színesítették a második félidőt, miközben a küzdelem és az egymást biztató játékosok is hozzátettek a csapat teljesítményéhez. A Pénzügyőr végül húszpontos különbséggel, 80–60-ra nyerte meg a találkozót.

Tömösváry Máté vezetőedző humorral és önkritikával értékelte a látottakat:

– Szeretném először megköszönni a kilátogató nézőknek, hogy az első negyed után nem mentek haza. Nem szoktam bírózni, de a helyükben lefújtam volna tíz perc után, mert ez nem kosárlabda-sebesség volt. Egyik játékosunknak lejárt a sportorvosija, míg felvezettük a labdát – érzékeltette a kezdeti tempót vezetőedzőnk. Félidőben átbeszéltük a jó dolgokat, így maradt 14 perc 45 másodpercünk bemelegíteni a második félidőre. Utána már voltak zsákolások, blokkok, hármasok, küzdelem, egymás biztatása: olyan dolgok, amelyekért játsszuk ezt a játékot, és amelyeket a nézők is látni akarnak. Köszönjük, hogy a szurkolóink ilyen szép számban kilátogattak a meccsre. Jövő hét szombaton várjuk őket újra hazai pályán!