A 2023-as Magyar Kupa-győzelem volt a Pénzügyőr SE legutóbbi kupaérme, amelynél már te is a csapat mellett dolgoztál. Vezetőként és emberként mit jelent számodra visszagondolni arra a sikerre?
Molnár Patrik: Igen, a 2023-as Magyar Kupa-győzelem idején már ügyvezetőként vettem részt a csapat életében. Ez a siker akkor is, és a mai napig is sokat jelent számomra, mert egy rendkívül eredményes időszak méltó lezárása volt a klub történetében. Természetes, hogy ezt az időszakot gyakran emlegetjük: a közösen megélt értékes pillanatokra szívesen emlékezik vissza mindenki. Számomra ez nemcsak emlék, hanem egyben napi motiváció is: emlékeztet arra, mire képes a klub, ha mindenki egy irányba húz.
A kupagyőzelem óta eltelt időszak sok kihívást és tanulságot hozott a klub életében. Miben érzed ma erősebbnek vagy tudatosabbnak a Prestige Fitness PSE-t, mint 2023-ban?
M.P.: A 2023/24-es szezonban egy teljesen új csapat építésébe kezdtünk, és ez az építkezés jelenleg is tart. A két időszak nem összehasonlítható: korábban egy sikercsapat utolsó évét zártuk, most pedig egy leendő sikercsapat útjának elején járunk. Meggyőződésem, hogy a keretben megvan az a minőség és potenciál („az X”), amellyel a legjobbak közé kerülhetünk. Ugyanakkor a valódi siker egyik legfontosabb feltétele a folyamatos, belső késztetés és a győzelem iránti éhség. Bízom benne, hogy ez az attitűd minél hamarabb markánsan megjelenik a csapat játékában és a játékosok döntéseiben, a pályán és azon kívül is.
Egy négyesdöntő nemcsak a pályán, hanem a háttérben is komoly munka eredménye. Ügyvezetőként mire vagy a legbüszkébb abból a folyamatból, amely eljuttatta a csapatot az idei Magyar Kupa négyesdöntőig?
M.P.: Igen, ez így van, és ezúton is szeretném megköszönni mindazok munkáját, idejét és energiáját, akik a háttérben nap mint nap a csapatért dolgoznak. Ugyanakkor a csapat teljesítménye kapcsán őszintének kell lennünk magunkkal – és őszinteség nélkül nincs fejlődés. A Magyar Kupa számunkra valójában most kezdődik: innen jönnek azok a mérkőzések, amelyekben karaktert és tartást kell mutatnunk. Akkor leszek igazán büszke, ha a csapat a maximumot hozza ki magából. Nem az a kérdés, hogy mindig nyerünk-e, hanem az, hogy mindent megteszünk-e a győzelemért, és a végsőkig elmegyünk-e egymásért és a klubért.
“Én azt szeretném látni, hogy a pályán egymásért, önmagukért és a klubért küzdenek.”
A jövő heti Magyar Kupa négyesdöntő ismét lehetőséget ad egy újabb mérföldkőre. Milyen üzenetet hordozhat ez a szereplés a klub jövőjére, és mit szeretnél, mit vigyenek magukkal ebből a játékosok – függetlenül az eredménytől?
M.P.: A sport szépsége abban is rejlik, hogy minden mérkőzés új lehetőség. A négyes döntő természetesen különleges – a hazai röplabda egyik legnagyobb eseménye, kiemelt figyelemmel és körítéssel. Ugyanakkor, ha a csillogást félretesszük, ezek is mérkőzések: feladatok, amelyeket meg kell oldani. Én azt szeretném látni, hogy a pályán egymásért, önmagukért és a klubért küzdenek. Ha ezt teljesítik, az eredménytől függetlenül elégedett és büszke leszek. És hozzáteszem: ha ez a hozzáállás stabilan megjelenik, akkor valóban bármire képesek lehetünk.