A Pénzügyőr Sportegyesület Vízisport Szakosztálya és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közösen
immáron tizenegyedik éve – nyári tábort szervezett 2025. június 23-a és július 18-a között a NAV dolgozók gyermekeinek. Idén négy hét tábort szerveztünk, és a budapesti táborainkra – az előző évekhez hasonlóan – azok a gyerekek jelentkeztek főként, akik első ízben voltak nálunk. A KEKI Oktatási Központjának megszűnése után új helyszínt kellett keresni a budapesti táborainknak, így azokat a Királyok útja 61-63. szám alatti Vízisport telepünkön szerveztük meg.
A tábor célja az volt, hogy a nyári szünidőben tartalmas elfoglaltságot és mozgással teli időtöltést biztosítson a gyerekeknek, környezettudatos szemléletre és magatartásra nevelje az ifjúságot, kialakítsa a gyerekek természet és víz iránti szeretetét, valamint megtanuljanak kenuzni, kajakozni, SUP-polni és sárkányhajózni.
A Királyok úti Vízisport Telepen a gyerekek az első turnusban csak napközben voltak a táborban. A második héten viszont egész héten velünk voltak a gyerekek, az éjszakát a füves területen felvert sátrakban töltötték. Ezt a két turnust a 10 és 14 év közötti gyerekek részére szerveztük, de az érdeklődőkre tekintettel ezt a korhatárt lefelé és felfelé is kicsit módosítani kellett.
A tábor során változatos programban vettek részt a gyerekek, az elméleti ismertetőket követően megtanultak kenuzni, kajakozni, SUP-polni és sárkányhajózni, a Duna legszebb részein eveztek, és persze minden nap jutott idő fürdésre, közös játékokra és ergométeres edzésekre. Ez utóbbi a gyerekek fizikai erejét, állóképességét és mozgás-koordinációját is jelentősen fejlesztette. A gyerekek rendkívül nagy érdeklődéssel jöttek a táborba, lelkesen vettek részt a foglalkozásokon, és erejüket, energiájukat nem kímélve mindent kipróbáltak. A „bentalvós” turnus az este tíz órás takarodóig még ennél is több lehetőséget biztosított.
A 3. és 4. turnus a nagyobb (14-18 éves), és már táborainkban képzettséget szerzett gyerekek számára indult. A 3. hét során egy 5 napos vízitúrán vehettek részt a gyerekek, mely során Budapestről Bajára, a Duna alsó szakaszán eveztünk le kenukkal. Idén ezen a héten részt vehettek azok a gyerekek is, akik már „kiöregedtek” a meghatározott korhatárból, így huszonéves régi táborozóink is velünk jöttek. Ezen a héten, a viharos idők egyike a vízparton ért minket, de egy erre a célra szolgáló ponyva alatt próbáltuk megvédeni a gyerekeket az esőtől. Ezen kívül kisebb esők is utolértek minket, de ez nem okozott különösebb gondot. A naponta leevezendő távolság ezeken a heteken kb. 35-45 fkm (5-6 óra) volt.
A 4. turnusban az ország egyik legtermészetesebb és legszebb „evezős-paradicsomában”, Baján és a Gemenci erdő környékén voltak a gyerekek, érintetlen állapotában megőrzött Duna szakaszon. Minden nap jelentős túrákat tettek a holtágakkal és mellékágakkal szabdalt területen. Megjegyzendő, hogy a Duna átlagosnál alacsonyabb vízállása miatt idén több volt a homokzátony, melyet a túrázók – köztük mi is – örömmel fogadtunk.
A vízitúra ilyen formája nagy szabadságot biztosít a gyerekeknek, ezzel egyidejűleg önállóságot tanultak, hiszen ezen a két héten részben magukról gondoskodtak, mely kitűnően sikerült. A helyes és megfelelő mértékű táplálásukat biztosítottuk, rengeteget játszottak és nevettek a gyerekek. A rendkívül magas és tartós nappali hőmérséklet ellenére minden gyerek nagyon ügyes volt, a napi távot mindenki könnyedén teljesítette.
A gyerekek tartalmas heteket töltöttek el nálunk, megismerkedtek az evezős sportok alapjaival, megtanulták tisztelni a vizet, és sok-sok élménnyel gazdagodtak. A négy hét táborunkban összesen 49 gyerek vett részt. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az áremelkedések miatt megemelkedett részvételi díj miatt néhány héten nem telt be a teljes létszámkeret. Nagyon sok gyerek – a tavalyi évhez hasonlóan – már most jelezte jövő évi részvételi szándékát, ami azt bizonyítja, hogy messzemenően elégedettek voltak a táborral, az ott szerzett ismeretekkel, élményekkel.